+1 gomb a weboldalakra

Google +1 gomb

Google +1 gomb

Lassan olyanok lesznek a weboldalak, mint egy kazettásmagnó a 80-as években: gomb hátán gomb, az egyik színesebb, mint a másik.

Tegnap ugyanis bejelentette a Google a +1 gombot, tegnapelőtt pedig a Twitter a Follow gombot.
Így a Facebook Tetszik és Küldés gomb mellé újabb nyomnivalók kerülhetnek a weboldalakra.

A trend érthető, a Facebook Tetszik gomb komoly sikereket ért el az elmúlt egy évben. Több millió weboldalba illesztették, komoly információkkal és forgalommal látva el így a Facebookot a webről.
Az előnye nagy, azonban nem csak a korai indulásban keresendő, hanem a Facebook rendszerében is.
Azzal, hogy ha megnyomjuk, nem csak a tetszésünket fejezzük ki, hanem az ismerőseinket is értesítjük arról, hogy jó a téma.
A Twitter Follow gombbal hasonló a helyzet, hiszen ott is van egy közös felület, amin szívesen megosztják az emberek amúgy is a gondolataikat, az érdekes linkeket, vagyis ez a gomb szintén az eredeti funkciót bővíti ki.

De mi a helyzet a pluszeggyel?

Amellett, hogy még leírni is horror, a működése is elég kérdéses.
Ugyanis a +1 gombhoz nincs egy igazán elterjedt közös hírfolyam. A Google ez irányú közösségi törekvései eddig nem voltak túl sikeresek.
Ha minden igaz, a +1 hatására egyelőre “csak” annyi történik, hogy a gomb megnyomása után a kereséseknél megjelenik a nevünk, ha az ismerőseink bejelentkeztek, miközben keresnek.
És persze, ha az ismerőseink egyáltalán össze vannak kapcsolva velünk valamelyik Google rendszeren keresztül.
Talán a Google Profilokban is meg fog jelenni a “pluszegyezett” oldalak linkje előbb-utóbb, jó esetben még a Buzzban is, de vajon ezeket elég sokan használják ahhoz, hogy háttérként funkcionáljanak?

Várhatóan a +1-nek lesz hatása a keresőoptimalizálásra is, ha nem közvetlenül, akkor közvetetten, hiszen ha sok ismerősünk használja, akkor az átkattintási arányt növelheti, mivel az ismerőseink ajánlására szívesebben kattinthatunk a találatok között egy linkre.

De ez vajon elég lesz?

Eléggé össze vannak kapcsolódva az emberek az ismerőseikkel a Google rendszereiben?
Elég ösztönző lesz még egy gombot megnyomni a Facebook Like és a Twitter Follow gomb mellett ráadásul úgy, hogy közvetlenül, csak ezzel nem ajánlhatjuk az oldalt az ismerőseinknek?
Vagy ezt esetleg nem is tudják az emberek, hogy egyébként a Tetszik gomb nyomással ajánlgatnak is, és csak a jó tartalom díjazásának öröméért nyomogatni fogják ezt a gombot (is)?

Kérdéses weboldal üzemetető részről is a gomb használata (haszna?).
Hiszen kérdés, hogy  érdemes-e telepakolni 3-4 féle gombbal az oldalunkat?
Lehet, hogy nem tud majd választani, éppen ezért inkább egy gombot se nyom meg a látogató?

Sok-sok kérdés merül fel így a szolgáltatás indulásának első napján, amikre nyilván nem kapunk választ jó darabig.

De spekulálni természetesen lehet.
Ti mit gondoltok, jó ez a +1? Fogjátok használni a weboldalatokon? Fogjátok nyomogatni weboldal látogatóként?


Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!


És ha még nem tetted, lájkold Facebook oldalunkat is!

Facebook hozzászólások:

Still quiet here.sas