Facebook oldal távirányítva

poszt időzítés és iphone oldal kezelő alkalmazásPár hete bevezette a Facebook az időzített posztolás lehetőségét és kihozta az iPhone-os oldal kezelő alkalmazást is.

Gondoltam érdemes lenne e kettő összefüggéseiről írni, mert nagyon jól tudják támogatni egymást, no meg azoknak a Facebook adminoknak az életét, akik nem ülnek egész nap a számítógépük előtt.

Jól időzítve

Az időzített posztolási lehetőség egy nagyon jó funkció. Gondolom ezt nem kell túlmagyarázni.
A Facebook tréningünkön is mindig előkerült a kérdés, de eddig nem szívesen javasoltam.

Nem is a technikai akadály volt az, ami miatt nem ajánlottam szívesen, hiszen vannak viszonylag jó megoldások (ifttt, postplanner, stb.).
Ami ellene szólt, az az időzítés folyamata és a lehetséges következményei.

Például azt megtehetem, hogy most beütemezek egy posztot holnap estére, amikor tudom, hogy nem leszek gép közelbe.
Az oldal rajongói látják, hogy írok, kérdeznek tőlem (az oldaltól) valamit, és lehet, hogy nem örülnek, ha nem válaszolok a kérdésükre, miközben láthatólag elérhető vagyok, hiszen írtam.
Tudom, a Facebook adminok is emberek, de a rajongók ezt néha elfelejtik.
Ráadásul könnyen előfordulhat az, hogy egy bejegyzés a hozzászólások hatására elkezd önálló, nem várt, kellemetlen életet élni. Ilyenkor jó, ha közbe tudunk avatkozni. Azonban ha nem vagyunk gép közelben, esetleg nem is tudunk arról, hogy valami kisiklott…

Éppen ezért azt gondolom, az időzített poszt jó, de önmagában csak egy félkarú rabló.

Akinek van mobil internete, az persze többé-kevésbé át tudta hidalni a dolgot, hiszen a Facebook mobil felületét vagy a Facebook alkalmazását használva nagyjából lehetett kezelni a helyzetet.
De csak nagyjából.
Se a Facebook app, se a mobil Facebook nem oldal kezelésre lett teremtve.
Ezért jött kapóra az oldal kezelő iPhone app.

Gördülékeny kommunikáció

Az oldal kezelő iPhone app ugyanis képes értesítést küldeni a telefonunkra, és a legtöbb fontos admin funkciót el tudjuk vele látni.
Így ha most én beütemezem a holnap esti posztot (az asztali Facebook verzión), holnap este gyorsan rá tudok majd nézni, hogy mi történt, mit reagáltak, kell-e foglalkozni vele, be kell-e avatkozni.

Kényelmesen és jól támogatja tehát egymást a két megoldás.

Persze azért vannak még hiányosságok.

Az iPhone alkalmazásban nem látjuk az oldalnak szóló privát üzeneteket.
Nem tudunk kérdést feltenni és nem tudunk beavatkozni az időzítésbe.
Továbbra sincs dedikált megoldás mobilon Facebook hirdetések kezelésére és ellenőrzésére.
Az asztali Facebookban pedig nem tudunk kérdést időzíteni.

Így van pár speciális feladat, ami nem megy ezzel a párosítással sem, de még is jóval kényelmesebb a dolga (az iPhone tulajoknak), mint pár hónappal ezelőtt. (Tudom, az Android tulajoknak még ennyi sincs, de reméljük nekik is hamarosan lesz oldal kezelő alkalmazásuk.)

Ti használjátok egymás támogatására a két megoldást?
Nektek mik a tapasztalataitok?


Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!


És ha még nem tetted, lájkold Facebook oldalunkat is!

Facebook hozzászólások:

Still quiet here.sas